üdvözlünk itt a scream-queens.gp-n! az oldal az amerikában szeptemberben bemutatásra kerülő horror-vígjáték antalógiával és annak szereplőivel/színészeivel foglalkozik. Jelenleg az egyetlen magyar rajongói oldalként a legfrissebb híreket, képeket és információkat találhatjátok meg a sorozattal kapcsolatban. Az oldalon minden saját fordítás illetve gyűjtés. Kellemes böngészést kívánunk és várunk titeket vissza!
1x12 Dorkus & 1x13 The Final Girl(s)
Egy sokkoló vallomás következik, miután a Vörös Ördögről végre lekerül a maszk.
Nem rég Peti beszámolt, hogy egy új előzetest kaptunk a sorozatból, amely a Beta Watch Out címet kapta. Sokan vissza is jeleztetek, hogy tetszik, mivel valóban nagyon jó lett. Most elkészítettük a magyar feliratot hozzá és hamarosan a többi előzetes is felkerül a csatornánkra, szintén felirattal!
Nick Jonas körül a sajtó attól hangos, hogy két éves kapcsolatának Olivia Culpoval vége szakadt.
Emma Roberts szerepelni fog az American Horror Story 5. évadának végében, ezzel együtt így már harmadik évadban jelenik meg. Evan Peterssel fognak valami vicceset tenni, ugyan a két fiatal pár hete felbontotta eljegyzését.
Lea Michele nem mindig jön ki színésznőtársaival, de úgy tűnik Emma Robertssel egymásra találtak, együtt pilateseztek.
Van egy ember, akinek a Scream Queens valósággá válását köszönhetjük, aki meglepő, de nem a készítők egyike ,Ryan Murphy, Brad Falchuk vagy Ian Brennan, hanem Jamie Lee Curtis.
"Amikor eladtuk és még azelőtt is, mielőtt elkezdtük volna írni, csak a körvonal volt meg, Jamie Lee... Ő csak a címet tudta, azt mondtam neki: Nézd, a ki**szott igazság az, ha nem mondasz igen, nem csináljuk meg a sorozatot." - nyilatkozta Murphy.
A színésznőnek - akinek ikonikus karrierje a Halloween filmsorozatot, a True Liest és a My Girlt is magába foglalja - kapni egy ilyen hívást Murphy-től megtiszteltetés volt.
"Háromszor történt meg az életem során, hogy valaki felhívott és azt mondta engem akar. Mindegyik alkalom az életem legfontosabb munkájává vált. John Cleese felhívott és azt mondta, írt egy filmet [A Fish Called Wanda] és szeretné ha elvállalnám. Jim Cameron is felhívott azzal, hogy írt nekem egy filmet [True Lies]. Ryan Murphy pedig azzal hívott fel, hogy írt nekem egy sorozatot. "
Nem volt nehéz igen mondania, főleg mivel minden szöveget Murphy, Falchuk vagy Brennan írt.
"Jó írókkal dolgozom, nem kell megpróbálnom semmit se jobbá tenni. Egyszerűen megyek és azt teszem, amit tennem kell, és csak ennyi a dolgom. Soha nem történt ilyen."
Most pedig van egy szerepe, ami tényleg szórakoztató, ezt pedig már egy jó ideje nem mondhatta el.
"Nem sokat szórakozom. Joghurtot reklámoztam, ami meghajtotta az embereket. " - mondta Curtis nevetve. " Már régóta nem szórakoztam munka közben. Dolgoztam, hogy kitöltsem az életem, örültem, hogy van munkám."
Habár Jamie Lee ikonikus karriert futott be, régóta nem tudta élvezni igazán a munkáját.
Ez a sorozat az utolsó lépés karrierjében, ami visszarepíti őt az első Halloween film forgatásához [1977]. Visszatekintve eddigi munkásságára, egy mondatba tökéletesen összefoglalta életét: "Csodálatos volt." - mondta mosolyogva
Úgy tűnik a Scream Queens stábja nem aprózza el a Comic Conos bemutatkozását, hiszen egy mini-vidámparkkal is készülnek, ami természetesen sikolyra fakasztja a résztvevőket. A Mega Scream Drop névre hallgató gépzetet majdnem 40 méter magasról ejti le a rajongókat, megosztva a sikításukat a közösségi hálón. A Comic Con ideje alatt július 9-től 12-ig használhatják az érdeklődök, melynél ráadásként a Kappa lányszövetség tagjaival és azok barátaival találkozhatnak. Hab a tortán a Scream Queens márkájú jégkrém lesz majd, amit a helyszínen és San Diego utcáin fognak osztogatni.
22 órával ezelőtt kaptunk egy új előzetes, Beta Watch Out néven. Szerintem Niecy Nash szövegein szakadni fogunk, én már mos imádom Denise karakterét. Új jeleneteket is megtalálhatunk az előzetesben, így eléggé érdemes megtekinteni!
Curtis az USA TODAY-nek beszélt a sorozatról. Arról, hogy mennyire más, mint a legtöbb horror, ezt pedig ki más tudhatja jobban, ha nem ő, hiszen már jóval a sorozat előtt kiérdemelte a "the scream queen" címet. Ha kíváncsi vagy miért, itt elolvashatod.
Először is, ez egy vígjáték. Egy csomó dolog olyan mintha az lenne, vannak benne vicces szituációk, de mégsem nevettetnek meg. Ez már az elejétől kezdve meg fog nevettetni, ráadásul nagyon félelmetes. A horror szál tökéletesen van tálalva, klasszikus kameraállás, hang- és képhatások által éli át a néző az igazi félelmet. Szóval, van egy sorozat, ami általában ijesztő, de a közepén, valami nagyon vicces történik, amin nevetsz, majd elképesztően erőszakossá és félelmetessé válik.
Ez a sorozat ez iránt a "scream queens" műfaj iránt való elkötelezettségét tükrözi egy modern szemszögből; írás, kultúra, divat. Ezek hatják át a műfajt, nekik pedig sikerült ezt modernizálni.
Ryan Murphy-től, a sorozat alkotójától, aki nagy Curtis rajongó, is megtudhattunk pár dolgot a készülő sorozatról és annak eredetéről.
A '80-as években ez az egész "scream queen" dolog maga egy műfaj volt. A Halloween, Péntek 13, mindig egy feminista példázatba csavart horror, örültem, hogy már jó ideje nem csinált senki ilyet. Imádom, mikor az AMC leadja az összes Halloween (főszerepben Curtis-sel - szerk.) filmet, újra és újra megnézem őket. Kedvenc hagyományom.
Az FPEC2015-ön Las Vegas-ban több sajtósnak, kritikusnak is levetítették a Pilot (01x01) epizódot, ami körülbelül két órás, és mi is ezt a verziót tekinthetjük majd meg szeptemberben (remélhetőleg már júliusban is, a Comic Con időpontjában), és eddig kizárólag pozitív vélemény érkezett a részről. Ryan Murphy elmondta, hogy az első rész eléggé véres, vicces, ijesztő, bolondos és őrülten rózsaszín. Mellesleg, ilyenkor részletek, vagy akár az egész rész is kiszivároghat!
Murphy azt is elmondta, hogy Chanel #3 (Billie Lourd)-ot nem érdekli, mit mondasz róla, igazából tesz a dolgokra. Hester (Lea Micele) karaktere vicces, naiv és szeleburdi, míg Boone (Nick Jonas) egy bunkó ember. Katherine (Ariana Grande) pedig egy kicsit olyan, mint egy szédült tyúk, de elég sok vicces pillanata lesz. Hamár Ariana. Grande elég aktív snapchaten, így tőle kaptunk pár forgatási képet is, illetve kaptunk egy screen képet Chanel #3 (Billie Lourd) és Chanel #5 (Abigail Breslin)-ről is a sorozat egyik jelenetéből.
Számos pletyka felreppent bizonyos új szereplőkről, és egy új, plusz castingról is. Ezek teljesen igazak, tényleg pár mellékszereplőt castingolnak/tak még, és Bailee Madison (The Fosters, Kellékfeleség, Good Witch, Varázslók a Waverly helyből - kép itt) egy gyanús tweetet hagyott, így elég valószínű, hogy lesz egy gyerek/tinédzser szereplő is a sorozatban.
A castingos hírekkel együtt Bella Thorne (Indul a Risza!) neve is felmerült, de Bella két ajánlatot kapott egyszerre annó, és nem a Scream Queens, hanem a Scream c. tévésorozat mellett döntött, de a kreátorok még mindig fent tartanak neki egy helyet a második évadra.
Várjuk amúgy a ti találgatásaitokat is, hogy kik fognak életben maradni, és kiket fog megölni a Vörös Ördög!
Grace (Skyler Samules) épp megérkezett a Wallace Egyetemre, melyen Cathy Munsch dékán vezet. Grace mindenképpen be szeretne kerülni a Kappa lányszövetségbe (KKT), melyet Chanel Oberlin (Emma Roberts) vezet, aki az egyik legnépszerűbb csaj és Dean vetélytársa. Hamarosan, egy normálisnak tűnő éjszaka egyszer csak rémálommá változik. Grace és az új lányok bevállalják a beavatást és eltemetik őket nyaktól lefele a föld alá. De egy tragikus "baleset" történik. Hamarosan az összes lány veszélybe kerül, hiszen egy ismeretlen sorozatgyilkos ontja vérüket, az iskola kabalájának öltözve (Vörös Ördög). De mégis mi köze van ennek egy 20 évvel ezelőtti balesethez, és ki lesz a következő, akit meggyilkolnak?
Nézed a sorozatot és van ötleted vagy teóriád a gyilkos kilétét illetően? Esetleg érdekel mások mit gondolnak? Az alábbi menüpontban ezekre lehetőséged nyílik, oszd meg velünk a gondolataid! Vigyázat! Azok számára, akik nem követik hétről-hétre a sorozatot spoilreket tartalmazhat!
Az oldal nem áll semmilyen kapcsolatban a FOX tv csatornával, sem pedig valamelyik színésszel(színésznővel), vagy kreátorral. Ez csak egy rajongói oldal!