Rövidhírek
Az FPEC2015-ön Las Vegas-ban több sajtósnak, kritikusnak is levetítették a Pilot (01x01) epizódot, ami körülbelül két órás, és mi is ezt a verziót tekinthetjük majd meg szeptemberben (remélhetőleg már júliusban is, a Comic Con időpontjában), és eddig kizárólag pozitív vélemény érkezett a részről. Ryan Murphy elmondta, hogy az első rész eléggé véres, vicces, ijesztő, bolondos és őrülten rózsaszín. Mellesleg, ilyenkor részletek, vagy akár az egész rész is kiszivároghat!
Murphy azt is elmondta, hogy Chanel #3 (Billie Lourd)-ot nem érdekli, mit mondasz róla, igazából tesz a dolgokra. Hester (Lea Micele) karaktere vicces, naiv és szeleburdi, míg Boone (Nick Jonas) egy bunkó ember. Katherine (Ariana Grande) pedig egy kicsit olyan, mint egy szédült tyúk, de elég sok vicces pillanata lesz. Hamár Ariana. Grande elég aktív snapchaten, így tőle kaptunk pár forgatási képet is, illetve kaptunk egy screen képet Chanel #3 (Billie Lourd) és Chanel #5 (Abigail Breslin)-ről is a sorozat egyik jelenetéből.
Számos pletyka felreppent bizonyos új szereplőkről, és egy új, plusz castingról is. Ezek teljesen igazak, tényleg pár mellékszereplőt castingolnak/tak még, és Bailee Madison (The Fosters, Kellékfeleség, Good Witch, Varázslók a Waverly helyből - kép itt) egy gyanús tweetet hagyott, így elég valószínű, hogy lesz egy gyerek/tinédzser szereplő is a sorozatban.
A castingos hírekkel együtt Bella Thorne (Indul a Risza!) neve is felmerült, de Bella két ajánlatot kapott egyszerre annó, és nem a Scream Queens, hanem a Scream c. tévésorozat mellett döntött, de a kreátorok még mindig fent tartanak neki egy helyet a második évadra.
Várjuk amúgy a ti találgatásaitokat is, hogy kik fognak életben maradni, és kiket fog megölni a Vörös Ördög!
Forgatási képek és új poszter + videó
A mai nap már jól kezdődik, mivel új forgatási képeket kaphattunk. Nem vagyok benne biztos, de valószínű, hogy még 22-23.-án készülhettek ezek a képek. Most először végre Ariana Grande-ről is készült néhány kép.
A tegnapi FPEC2015-ön egy új posztert láthattunk, amelyen a 4 Chanel található. A minősége nagyon rossz volt, de most végre megjelent, ezt szintén megtekinthetitek a galériában. Érdekességnként megjegyezném, hogy később a Scream Queens Twitter oldalára is posztolták a posztert, amelyhez ezt fűzték hozzá:
A rózsaszín soha nem nézett ki ilyen jól. #NationalPinkDay #Scream Queens
És végül, de nem utolsó sorban, a tegnap a Scream Queens megjelent egy TV műsorban is. A FPEC2015 helyszínéről tudósítottak, valamint egy részletet is láthatunk a sorozatból. Lesséek meg.
2015.06.24. 08:58, Szandi* |
FOX Promotion Executive Konferencia
Az éjjel tartották meg a FOX Promotion Executive Konferenciát, ahonnan kaptunk pár képet, igaz elég gyatra minőségben. A sorozatot Emma Roberts, Jame Lee Curtis, Abigail Breslin, Billie Lourd és Oliver Hudson képviselte, és a rajongókkal képeket is készítettek.
Amit kikerülnek a jó minőségű képek, frissítem a bejegyzést!
|